2010. október 27., szerda

reggel

gyalog jöttem haza a blaháról mert
nemtudommiért.
105 forint maradt a zsebemben és arról a gondolati és személyiségbeli tartalomról gondolkoztam amit a grafikatanárom mondott, ami miatt az én rajzaim mások mint a többieké, és ami miatt nekem sosem mondja hogy a grafikám döglött és ami miatt mindennap istenkirálynak érzem magam a többiek között.
beszopták, én csak kicsomagolok.

ezért ma be se mentem suliba mert felbaszott a tudat hogy 12 órám lenne ésaztán végül egész nap nem másztam ki a fejemből.
mindemellett amikor azt mondjuk "ez a fazék vörös", ez valójában a következőt jelenti: a fazék felszínének olyan a molekuláris összetétele, hogy a vörösek kivételével minden fénysugarat abszorbeál. Önmagában véve a fazék színtelen.
őszintén, nekem ez fizikai fájdalmat okoz.

2010. október 26., kedd

emlékszel

még arra a burokra amiben csak mi ketten éltünk? mindig ùgy éreztem hogy ketten vagyunk a világ ellen. gyerekkorillat. de a burok fel lett tépve és a harsogó káosz az, ami jobban érdekel minket a másiknál. mert zaj van a szívünk között, ami lassan láthatatlan távolságra sodor.

minden tökmindegy?

2010. október 23., szombat

hát

akkor most talán ideje van annak hogy eldöntsük, hogy a lazaságunk csak nemtörődömség, a nemtörődömség éretlenség, az éretlenség pedig kurvára unalmas-e.
(igen.)
lépjek-e ha nem tökéletes, hozzak-e meggondolatlan döntéseket? legyek okos vagy éljek inkább? vagy az életnél valójában nincs okosabb döntés?
mindig olyan görcsösen úsznál szembe az árral, de végül csak állsz és küzdesz a sodrással, mert mennél de nem tudsz elhagyni és végül mindig értelmetlenség a vége és olyan erős szívfájdalom hogy mindig medúzává szeretnék válni.

2010. október 19., kedd

Love can be like mondays.

beléd halok mindennap.

2010. október 17., vasárnap

mostanában,

ha ilyen-olyan állapotban vagyunk,

mindig mindenki az ájpodomon lévő zenéken flessel.

festékesvíz.

csomósodó álmok.

repednek az erek a szív felé vezető úton. úgy válnak az érzések kámforrá mint a belobbantott szitakötő szárnyak.
minden luxus ami sz betűvel kezdődik.
belémharap a rámsötétedő szoba, ma kétszer szaladtam utána pedig napok óta másról álmodom, nem tudom kirázni a zavart a fejemből és fáj hallanom ahogy beszélek.

a depresszivitás oka hogy a szívem a mai napon ian curtis-é.

2010. október 15., péntek

nem veszek többet mangót.

oly szörnyen csapongó vagyok és sehol sem érzem igazán jól magam. Máskor
oly szörnyen kiegyensùlyozott vagyok és akárhol jól érzem magam.
tegnap még menni akartam ma már ha nem is jó, de okés minden és felesleges megőrülésnek érzem a tegnapi telefont és azért lógok a levegőben mert nem fejezek be soha semmit

2010. október 11., hétfő

nemvoltezjó.

nem is tudom mire gondoltál akkor és ott hajnal fél kettő után miközben próbáltál pénzt keríteni mert nem voltál elég részeg hogy kellő bátorsággal nézz szembe a szituációval. egy korsó kozellel igazi szájbabaszott lazasággal lejtek el bárki mellett gondolkodás, szemrebbenés, remegő ajkak és köszönés nélkül. nem mintha annyira meghatott volna az egész csak olyan fura volt. nem lehet elszakadni ha mindig visszatérek, ne hívjatok le többet. vagy a fasz se tudja, persze.

2010. október 7., csütörtök

olyan

sajnálatos hogy a szavakból nem lesznek képek; hogy a szememben nincs fényképezőgép; hogy mindig éppenhogycsak; hogy az érzések nem tapinthatóak; a gondolatok nem materiálisak; hogy a felejtés ilyen egyszerű; hogy mindig végtelennek tűnik az idő és mégis kifutok belőle mint a ködből és hogy nem bírok megmaradni a seggemen!

2010. október 6., szerda

életmód

döcögősek az izgalmak és csak félmosolyra futja. 1hónap alatt kétszer sikerült időben beérnem az iskolába. kavalkád ez a hely már már káosz. kimaradtam a design hétből viszont ma ellibbentem martin munkacsi megnyitóra de annyira rosszul esett a tömeg hogy gyorsan konstatáltam hogy valójában bármikor visszajöhetek felhajtottam a pezsgőm és eljöttem. a szörnyen szétszórt és egészségtelen életvitelem kompenzálásaként igyekszem kiegyensùlyozottan viselkedni hogy eszébe se juthasson cirkuszolni valamint csapok jó sok zöldséget gyümölccsel ma vettem például egy mangót. elfogyasztása esetén arra számítok hogy iszonyù fitten készítek pénteken kirakatot esetlegesen nulla alvással is. illetve főleg ùgy.

2010. október 4., hétfő

Hrrrrr!

Szerintem életében legalább egyszer minden normális ember elhagyja a papírjait. Lehetőleg mindet, egyszerre. Fless életérzés. Pesten ragadtam mert az ötezerhatszázharminc forintos bérletem szintén oda és csak 90%os jegyre van pénzem amit viszont nem tudok venni mert nem tudom igazolni magam. háhá. nyitva van a viccláda bazdmeg.
Personal Injury Lawyer
Personal Injury Lawyer -->
´