igaziból ez az este egy kicsinyített mása az életünknek : elindulunk mert mennünk kell mert menni akarunk mert nem bírunk magunkkal úgysem, kikötünk valahol akárhol, és egyszerűen ott boldogunk vagyunk. miért? mert mindig mosolyognom kell rá.
viszont ha én fizettem volna a sörömet, akkor tuti nem veszem meg az utolsó pilsent és nem hányom össze az ágyamat. bár tény, hogy akkor nem röhögtünk volna egész reggel ezen meg azon a temérdek egyéb dolgon ami a kis rózsaszín cica alakú kukámban végezte.
- arra kellett rájönnöm, hogy imádlak. tuti? tuti. de tutiratuti? aha. ezesetben óóó.
<3
