péter.

gondolt egyet, vett egy mély levegőt, és lenyelte a napot. a mosolya, a szavai, az illata a haja minden ugyanaz, csak ragyogóbb. nem is tudok megszólalni, csak mosolygok és csillog a szemem és nagyonszeretemőt. csupa csodából készült ez a fiú.

Megcsusszannak a kontúrok.

Remegnek az agysejtjeim. mocskosmód fáradt vagyok.
fogalmam sincs mikor alkottam utoljára bármit. ha esetleg támad egy ötletem, nem tudom lerajzolni. konkrétan nem bírok már egy kibaszott egyenes vonalat húzni a papíron.
[az érzéseim nem jutnak el a kezemig.]
az agyamnak egy ócska szegletébe vackoltam be magam, és innen próbálok irányítani. néha úgy érzem, ha kicsit nagyobbra nyitom a szám, akkor egyszercsak kifordulok rajta.

gondolom lassan felélem az érzelmeim, mert mindig őt keresem mindenhol és mikor megtalálom egyszerűen csak otthagyom.
nincs mit mondanom neki, holott annyi mindenről tudnék mesélni.

[hiányoznak az okos szemei.]