reggelente

gyönyörű és imádom és kelenföld.

szakadékok mélysége iránti hidak alázatával

omlok beléd folyton.
nem, itt most nem ennek kellene szerepelnie.
viszont mégis
őrjítő őrjöngéssel taszítom magam azokba a végeláthatatlan zuhanásokba
és végül sohasem beszéljük meg.
hogy milyen az amikor a deleríum lazán lekapcsol és a milliárdszor erőszakkal betört élek öntudatlanul hajlanak.
és akkor lennék egyedül ha egyáltalán jelen lennék.
mindig a rossz szokások,mi.
mindig az üvöltve rohanás, tatabánya utcáin számtalanszor hagytam már szétzúzva a józanságom.
mindenesetre reggel hétre arra a következtetésre jutottam hogy
ha a szerelem harc hát legyen harc!